Kedves Vendégeim és leendő Vendégeim!
Engedjétek meg, hogy tájékoztassalak Benneteket röviden a szolgáltatásaimmal kapcsolatos néhány tudnivalóról, tiszteletteljes kérésről:
Időpontot kérni legkönnyebben telefonon tudsz, a +36706212265-ös mobilszámon. Ha írásban kérnél inkább, akkor kérlek a Kedvenc Fodrászom Facebook oldalán, vagy a saját privát oldalamon tedd meg. Nyilván aki eddig Viberen, emailben, stb. jelentkezett be, az ezentúl is nyugodtan írjon ott, de annyi féle módon kerestek meg, hogy néha azt sem tudom éppen miért és hogyan csipog a telefonom :). Ezért legyetek kérlek türelemmel, válaszolni fogok. Ha mégsem, akkor azt az adott csevegőfelületet nem használom, nem csekkolom, ilyenkor egyszerűsítsük le a dolgot egy telefonálással. 🙂 Ha hívsz és nem veszem fel a telefont, valószínűleg dolgozom, de mindenképpen visszahívlak, amint tudlak. Ha pedig írsz, válaszolni fogok, ahogy lehetőségem lesz rá, ígérem. 🙂 Munkámnak nem feltétele a folyamatos online jelenlét, ezért olyan esetekben kérlek, ne várd el, hogy azonnal válaszoljak. Munka közben nincs alkalmam ilyenfajta csevegésekbe bonyolódni, munkán kívül pedig ahogy más is, én is a szabad időmet töltöm, emellett természetesen igyekszem válaszolni a kérdésedre és több lehetséges időpontot írásban felajánlani, amiket a válaszadásomtól számítva 4 órán keresztül tudok fenntartani számodra. A bejelentkezések folyamatosak, ezért nem tehetem meg más vendéggel, hogy a neked fenntartott, de hosszú órákig (napokig!) még vissza nem igazolt időpontot más esetleg elmulassza. Kérlek, ha írásban keresel meg, mielőbb (4 órán belül) igazold vissza valamelyik általam felajánlott időpontot, így tudok gördülékenyen dolgozni.
Kérlek, hogy időpont kérése, egyeztetése ügyében, bármelyik formában is teszed, hétfőtől-péntekig, reggel 10:00 és este 19:00 óra között keress meg. A hétvége számomra is pihenéssel telik, ahogy Nektek is. Az oldalamra hétvégén beérkezett üzenetekre munkanapokon tudok reagálni, mert ilyenkor legtöbbször nincs is nálam a naptáram.
Kivétel ez alól, ha a megbeszélt, egyeztetett időpontunkat érintő problémád van, és ezzel kapcsolatban szeretnél velem beszélni (lemondani, cserélni), mert ezek ugye SOS dolgok is lehetnek mindkettőnk részéről (pl.: ha nem vagy biztos abban, hogy jól írtad fel az időpontot, írj rám, hogy elkerüljük a kellemetlen helyzeteket).
Nyitvatartás:
Hétfő: 9:00-16.00
Kedd: 13:00-20:00
Szerda: 9:00-16:00
Csütörtök: zárva
Péntek: zárva
Szombat: 8:00-14:00 (havi egy szombat, előre bejelentkezéssel)
Állami ünnepnapokon, valamint vasárnap a szalon minden esetben zárva tart! Ha mégis ekkor van rám égető szükség, akkor 300%-os áron tudod a szolgáltatásaimat igénybe venni.
Gondoskodj időben időpontról. Ha nincs szabad időpontom, akkor nem használ a következő mondat: „Jaj, pedig már nagyon le van nőve a hajam és holnap elutazom”. Ne én legyek a hibás, ha elfelejtettél időpontot kérni. Azaz fontos, hogy időben keress meg, ha hajat szeretnél vágatni, festetni, stb., ne egy-két nappal a nyaralás, vagy valamilyen fontos esemény előtt jusson eszedbe, hogy jönni kéne, mert bármennyire is szeretném, lehet, hogy nem fogok tudni segíteni Neked. 😦
Időpontra érkezés…
Kérlek, hogy a megbeszélt időpontodra pontosan érkezz, ha nem sikerül +/- 10 perc belefér. Ha 10 percet meghaladóan késel, akkor előfordulhat, hogy új időpontot kell egyeztetnünk, vagy egyszerűbb szolgáltatást kapsz, mint amire számítottál (festés vágás helyett, csak egy festést, vagy csak egy vágást), viszont fizetned a bejelentkezéskor kért szolgáltatást kell, mert én számoltam annyi idővel és pénzzel, remélem ezt megérted. 🙂 De az is lehet hogy el sem tudom kezdeni a hajad, mert nem csúszhat be a napom a késésed miatt, és ugye Te sem örülnél, ha nap végén 2 órát kéne várnod rám, mert az aznapi vendégek mind késtek 10-20 percet. 🙂
Az időpont előtt 30 perccel kérlek ne hívjatok fel azzal, hogy én hol vagyok, mert ti már megérkeztetek?! Amennyiben ebédszünetem van, gyanús, hogy ebédelek, vagy ha Te vagy az első vendég, nem ülök bent 1-2 órával előbb. A megbeszélt időpontra percre pontosan ott vagyok mindig! Semmi pánik. 🙂 Azért kérlek Benneteket, hogy pontosan érkezzetek az időpontotokra, és ne 20-30 percel előbb, mert úgy osztom be a vendégeket, hogy közöttük legyen nekem is egy kis szusszanásnyi időm, amikor eszem, pihenek, vagy csak lógatom a lábam és készülök a nap további részére és ha megjöttök ennyivel előbb és épp senki nincs nálam, akkor annyira kellemetlen azt mondani, hogy most ülj le kérlek és én meg még nézek magam elé 20 percet és nyomkodom a telefonom. 🙂 Tudod, nekem is kell egy kis pihenő, hogy teljes energiámmal Rád tudjak koncentrálni, munkámmal pedig a legjobbat nyújtsam számodra!
Időpontra nem érkezés, azaz ha nem jössz el…
Sok minden közbejöhet, így előfordul, hogy bármennyire is szeretnéd, nem tudsz eljönni a megbeszélt időpontra. Természetesen megértem, ha ilyen történik, DE arra kérlek, szólj! Telefonálj, írj, hogy ne várjalak hiába!
Nálam sajnos VAN kötbér, ha bejelentkeztél, és nem jössz el az egyeztett időpontodra, valamint ezzel egyidejűleg nem értesítesz semmilyen formában a távollétedről, akkor ez a jövőre nézve megpecsételi az együttműködésünket. Ha újabb időpontot szeretnél az elfelejtett helyett, azt akkor tudsz kapni, ha az előző alkalom 50%-át kifizeted a következő alkalomkor pluszban. Amennyiben ezt nem akarod, akkor el kell búcsúznunk egymástól.
Kérem azokat a vendégeimet, akik rendszeresen járnak, hogy mindig előre egyeztessék le a következő időpontjukat, megkönnyítve ezzel mindkettőnk dolgát, így fixen lesz mindig helyük, nem lesz kavarodás, vagy nem fordul elő, hogy nem jut hely. 🙂
Az időpontok lemondása történjen meg 24 órával azelőtt, mielőtt meg kéne érkeznie hozzám a vendégnek, ezalól természetesen kivétel a hirtelen betegség, stb. (ilyenből fél évente 1-et mindenkinek engedélyezek, hiszen a gyerek beteg lehet, a főnök bent tart, stb) így még TALÁN esélyem van szervezni valakit a megüresedett helyre, sokan vannak “várólistán”, így nekik jut esély még eljönni a lemondott időpontra. Amennyiben 24 órán belül mondod le, akkor a következő alkalommal szintén ki kell számlázzak sajnos +50%-ot (az előző alkalommal lefoglalt szolgáltatás árának a felét), mert sokszor lehetetlen 1 napon belül (1-2 órán belül) találnom valakit a helyedre. Valljuk be, ez kb lehetetlen. Megszaporodtak a spontán lemondások, ami meglehetősen kellemetlen és nem utolsó sorban nagy anyagi kiesést jelentenek számomra. A munkaidőmet munára szánom, nem üresjáratokra. Köszönöm a megértésed. Ez rám ugyanígy vonatkozik. Amennyiben le kell mondanom az előre megbeszélt időpontodat, a szolgáltatást fél áron veheted igénybe az új időpontodon. Ha pedig megbetegednék, akkor ugye rám is vonatkozik, hogy egyszer ez velem is előfordulhat az időpontodon (vagy ha Danika lesz beteg)?! 🙂
Gondoljunk picit egymásra, sokunknak szoros az időbeosztása, egy kis figyelmesség jól tud esni mindenkinek. 🙂
Még egy pár apróság amit muszáj leírnom, mert ebből is adódtak féreértések:
– Szeptembertől az árlistán feltüntetett árak kivétel nélkül mindenkire ugyanúgy vonatkoznak majd, a régi és az új vendégeimre egyaránt.
– Hitelben nem dolgozom, távozáskor a szolgáltatás ellenértéke megtérítendő.
– Kérlek Titeket, ügyeljetek a tisztaságra. Üzletünkben tilos morzsálódó, vagy egyéb módon szennyező ételek és italok, fagylalt fogyasztása, valamint a dohányzás.
– Üzletünkben minden szolgáltatás azonnal fizetendő, hitelre vásárlást nem engedélyezünk, valamint áraink nem alkuképesek!
– A szalon sajnos nincs felkészülve gyerekek felügyeletére. Kérlek tartsd szem előtt a többi vendég nyugalmát és amennyiben a gyerek bármilyen felügyeletet igényel, a kezelés idejére kérlek gondoskodj róla üzletünkön kívül. (Én sem viszem be Danit magammal…)
– Az egészség számunkra is kulcsfontosságú kérdés. A többi vendég és saját magunk egészsége érdekében kérjük, csak egészségesen vedd igénybe szolgáltatásainkat. Ha betegnek érzed magad, kérjük egyeztess velünk új időpontot!
Mesélek egy példát, hogy lássátok miért írtam végül egy rövid összefoglaló helyett egy hatalmas litániát:
Itt van Juli (Juli egy álnév, nem akarok személyeskedni). Julinak reggel 9 órára volt időpontja. Nem érkezett meg. A telefonszám, amiről keresett ki van kapcsolva. Julinak fogalma sincs arról, hogy mennyit utazom, vagy honnan jövök be dolgozni, vagy hogy reggel 5 órakor keltem mert elutazom és hajnalban volt időm bepakolni, hogy PONTOSAN érkezzek a munkahelyemre. Arról nem beszélve, hogy olyanoktól (TŐLETEK) veszi el a lehetőséget, akik szívesen jöttek volna szépülni. Vagy a családomtól. A megélhetésről és a kiesett jövedelemről már ne is beszéljünk… Az utolsó pillanatban (éjjel) történő lemondás, illetve a le nem mondás és meg nem jelenés NEM JÁRHATÓ ÚT.
Hálásan köszönöm a megértéseteket és azt, hogy végigolvastátok! 💓
Továbbra is várlak szeretettel!
Gácsi-Rózsa Ági – a Ti Kedvenc Fodrászotok 💓
